Tóth Árpád

Tóth Árpádnak hívnak. És semmi közöm a költőhöz. Bár egyszer durván összekevertek vele: azt írta rólam valaki, hogy valamikor 1926 táján meghaltam… Egykor építészeti szakiskolásként csöppentem a nagybetűsbe. Ez a „műfaj” azóta is meghatározza minden lépésemet. Aztán rádiós lettem, de voltam már egyszerű sofőr is, és végül révbe értem, azt hiszem, hiszen egyszerű cseűrágóként élek és dolgozok. Színész lettem, majd rendező, ha egyáltalán mondhatom magamról, hogy az vagyok. Inkább csak szeretem a színházat. Szeretem, mert nem mondhatom ezt másként. Olyan ez mint egy házasság: Ott kelsz, ott fekszel, ott is alszol, eszel, élsz. Ott éled azt ami számodra az életet jelenti, a szürke és a vakítóan szivárványos mindennapokat. És közben építesz. Hol magadért, hol pedig azért a pár szerencsétlenért, aki még kíváncsi rád, és befizet, hogy bohóc légy és nevess, vagy sírj, vagy csak egyszerűen lehess.

beszamolo